Hátunkon az éjszaka

Menetelünk a hajnal felé
Visszük az árnyunk
Hátunkra kötözve az éjszaka
Ki gondolta volna, hogy
Nehezebb, mint egy szakadék

Lépéseink csörömpölnek

Menetelünk a hajnal felé
Tudjuk, hogy nem lesz reggel
De hajnal még lehet
Legalábbis ezzel biztatjuk magunkat

Egyikünk felkiált
Nyílvesszô hangja belénk fúródik
Jobb lenne visszafordulni, mondja
De visszafelé is csak menetelnénk
Ugyanez a vándorlás
Ugyanez a csoportos reménytelenség
Akkor már inkább a hajnal, válaszoljuk

Lépéseink egyre puhábbak

Menetelünk a hajnal felé
Már harapni lehet a sötétet
És az életünk is fogytán